- Istenem, Márk! - Melinda szíve hevesen vert a boldogságtól, amit barátja megjelenése váltott ki belőle. Amint meglátta őt a szálloda recepciójánál, hirtelen gyorsasággal szökellt oda elé, s ugrott a nyakába. A fiú mosolyogva kapta karjaiba rég nem látott szerelmét. Óvatosan pörgette meg őt a hallon keresztül, miközben az éppen kint kószáló vendégek meghatottan figyelték a fiatal pár mesébe illő jelenetét.
- Szeretlek, Kicsim! - súgta Márk Linda fülébe az oly régen hallott, bűvös szavakat, majd gyengéden, mintha félne, hogy valami kárt tesz a lányban, szájon csókolta. Talán pár pillanat, de az is lehet, hogy hosszú percek múlva váltak csak el egymástól ajkaik. Szenvedélyes, szeretettel teli tekintettel néztek bele ezután a másik szemébe.
- Annyira jó, hogy végre itt vagy! - sóhajtott fel Melinda, majd átkarolva barátja nyakát, közelebb húzta őt magához. Fejét a mellkasába fúrta, hogy mélyen be tudja lélegezni parfümjének jellegzetes illatát.
- Sajnálom, hogy nem tudtam előbb jönni... - húzta el a száját Márk, s közben egyik tenyerével végigsimította a lány hátát, aki azt kívánta, bár soha ne érne véget ez az idilli pillanat, s mikor apja érkezésére szét kellett rebbenniük, kelletlenül húzódott el a fiútól.
- Á, Márk, Isten hozott nálunk! - nyújtott kezet neki András, és úgy mosolygott rá, mintha legalábbis ezer éve ismernék egymást. Az igazság azonban az volt, hogy Linda csupán hét hónapja járt együtt vele, és ezidő alatt összesen két alkalommal, ha találkozott a szüleivel. Ági persze azonnal megszerette, mondván, hogy "Micsoda jóképű fiatalember!". Férjének voltak fenntartásai Márkkal kapcsolatban, elvégre mégiscsak az egy szem lányának udvarolt. Mára viszont, ahogyan egyre többet mesélt róla Linda, kezdte elfogadni őt.
- Jó estét kívánok! - rázta meg udvariasan András kezét, aki végigmérte magának Melinda barátját. Be kellett látnia, hogy amellett, milyen jó külsejű a fiú, még illedelmes is. Ez pedig jó pont volt nála, mert minden tekintetben csak a lánya érdekeit nézte, s az volt a fontos, ami neki is.
- Biztosan fárasztó volt az út, rendezkedj csak be Linda szobájában. Gondolom, nem sértődsz meg, ha nem kapsz külön egyet - mosolygott rá sokat sejtően, mire a lánya arcán halvány pír futott végig. Márk szerencsére nem jött zavarba a megjegyzéstől, így továbbra is udvarias stílusban válaszolt neki:
- Dehogy, tökéletes lesz! - biccentett felé, majd mielőtt megfogta volna bőröndjét, mely az egyik sarokban hevert hanyagul (akkor lökte arrébb, amikor Meli majdnem ledöntötte őt a lábáról), sóhajtva beletúrt kezével barna hajába. Egy ideje frizurája elülső részét növesztette, de időnként idegesítette, hogy a homlokába hullott egy-két tincs.
- Menjünk! - karolt bele barátjába Linda, s mielőtt elindultak volna a hosszú folyosón, még hátrafordult apjához, hogy egy gyors nyelvnyújtással jelezze neki: Nem volt vicces az imént.
A szobába érve Márk a csomagját csak lefektette az éjjeliszekrény mellé. Nem akart most a kipakolással bajlódni. Helyette karjaiba zárta Melindát, és addig puszilgatta a lány arcát, míg ő nevetve le nem rántotta magukat az ágyba.
- Ez csikiz! - nézett bele barátja zöld szemeibe, aki ezt féloldalas mosollyal nyugtázta, s ahelyett, hogy abbahagyta volna, amit csinál, tovább folytatta: a hátán fekvő Linda fölé került, kezeivel megtámasztotta magát az ágyon, és gyengéden csókolta meg újra - ezúttal a száján, mely nyomban viszonzásra is talált. Olyan régen nem látták már egymást, hogy minden porcikájuk bizsergett a boldogságtól, amiért végre együtt lehetnek. Nem volt szükség most szavakra, hogy megértsék egymást. Mindketten érezték, hogy már hiányzott nekik a másik társasága.
- Elég későn jöttél... - jegyezte meg egyszer csak Melinda, miközben egymás karjaiban feküdtek nyugodtan, elpilledve.
- Délelőtt még dolgom volt a suliban, ezért csak a késő délutáni vonatot értem el - magyarázta komoly fejjel Márk, barátnője pedig apró fejbólintással nyugtázta az egészet.
- Szegénykém, mindig túlhajszolnak téged! - érzett vele együtt a lány, s arra gondolt, hányszor kellett néha bent maradnia barátjának az egyetem épületében, csak mert valamiféle sportrendezvényt akartak szervezni.
- Hát, legalább nem unatkozom! - vigyorodott el Márk, s ezen Lindának is mosolyognia kellett. - Viszont eléggé elfáradtam ma, azt javaslom, aludjunk! - vélekedett, majd miután mindketten lezuhanyoztak és átvették a pizsamájukat, egymás kezét fogva szenderedtek el a nagy franciaágyon.
- Délelőtt még dolgom volt a suliban, ezért csak a késő délutáni vonatot értem el - magyarázta komoly fejjel Márk, barátnője pedig apró fejbólintással nyugtázta az egészet.
- Szegénykém, mindig túlhajszolnak téged! - érzett vele együtt a lány, s arra gondolt, hányszor kellett néha bent maradnia barátjának az egyetem épületében, csak mert valamiféle sportrendezvényt akartak szervezni.
- Hát, legalább nem unatkozom! - vigyorodott el Márk, s ezen Lindának is mosolyognia kellett. - Viszont eléggé elfáradtam ma, azt javaslom, aludjunk! - vélekedett, majd miután mindketten lezuhanyoztak és átvették a pizsamájukat, egymás kezét fogva szenderedtek el a nagy franciaágyon.
*
Másnap reggel Meli első dolga volt, hogy bemutassa barátját Bettinek. A lányt még a szobájában találták meg, amint éppen a tükör előtt fésülte behullámosodott barna haját.
- Kárpáti Márk! - nyújtott kezet a fiú Linda barátnőjének, aki fülig érő vigyorral, elismerő pillantással fogadta azt el.
- Szatmári Bettina! - mutatkozott be ő is, s örömére szolgált, hogy végre megismerhette Melinda "híres-neves" barátját, akiről már annyit hallott. Mivel Márk még köszönni szeretett volna Ágnesnek, és megkérdezni, milyen munkákat kell elvégeznie majd, hamar kettesben hagyta a lányokat.
- Nahát, baromi helyes a srác! - képedt el Betti, mire barátnője viccesen oldalba bökte őt a könyökével. - Mi van? Te meg gyönyörű csajszi vagy, remek párost alkottok! - kacsintott aztán rá, miközben lassacskán elhagyták a szobát, és a folyosón sétáltak végig.
- Köszönjük! - pirult el Meli. Nagyon boldog volt most, hogy Márk is leutazott hozzá. Úgy érezte, ez lesz élete legszebb nyara: az egészet együtt töltheti a barátjával, a szüleivel, s újdonsült barátnőjével, Bettinával is, akinek léte valóságos csodának számított, ugyanis Melinda sohasem volt az a barátkozós típus. Mindig magányosan tengette napjait, senkivel sem került közelebbi viszonyba. Ám amikor megismerkedett ezzel a csupa mosoly, életvidám lánnyal, úgy érezte, megtalálta azt, akit eddig keresett.
- Mi a mai program? - Betti ásítva fordult barátnője felé, s ebben a pillanatban Ági is megjelent, mintha tudta volna, hogy éppen köztük van jelenése.
- Jó reggelt, lányok! - mosolygott rájuk kedvesen, miközben összekötötte rövid haját egy copfba. - Jó is, hogy kérdezed, drága. Rengeteg vendég jön ma a déli időszakban, úgyhogy szükségem lesz valamelyikőtökre a recepciónál, míg a másik a szobák takarításában segítene be - vázolta fel a helyzetet, mire a lányok kelletlenül felsóhajtottak. Jobban mondva csak Linda, elvégre Betti nem akarta megengedni ezt a viselkedést a munkáltatója jelenlétében.
- Stipi-stopi, recepciós pult! - emelte magasba a kezét Meli. Barátnője beleegyezően bólintott, s miután Ági adott egy puszit lányának, elindultak az egyik raktárszobába, ahol a takarítóeszközöket tárolták. Melinda közben a pulthoz sétált, és köszöntötte a már ott álló Angit.
- Szervusz, Kedves! - a nő rávillantotta ezerwattos vigyorát, és ölelésre tárta a karjait.
- Ma melléd vagyok beosztva! - viszonozta a kedvességet Linda, majd türelmesen körbenézett a papírkupacokon, melyek halmokban hevertek az asztalon. Azt ugyan nem tudta, mi alapján vannak csoportosítva, de Angelika segítőkészen elmagyarázta neki, így egy órán belül a lány már átlátta, hogy milyen iratokat hol kell keresnie, ha esetleg megérkeznek a vendégek. A számítógép használatával tisztában volt, elvégre a mai generáció szülöttje. Remekül boldogult a telefonnal is, mert jó kedve kihatott a többi emberre, akik szívesen foglaltak ezután szobát a szállodában.
- Téged ide teremtettek! - jegyezte meg nevetve Angi, aki hálás volt a lánynak a sok segítségért.
- Ugyan, csak végzem a dolgomat - legyintett szégyellősen Melinda, majd ismét beletemetkezett a munkába. Ezután csak tizenegy körül állt meg pihenni, amikor is Beni személyesen hozott ki neki egy hatalmas adag baconos tojásrántottát.
- Úristen, köszönöm szépen! Már azt hittem, kilukad a gyomrom... - hálálkodott neki a lány.
- Nem tesz semmit! - kacsintott rá a szakács. - Remélem, ízleni fog. Külön neked készítettem! - vallotta be, majd zavartan hozzátette: - Most vissza kell mennem, nagyon sokan érkeznek ebédre. Jobb, ha nem váratom meg őket! - ezzel sietve eltávozott, Meli pedig nekilátott megenni a villásreggelijét.
- Micsoda fiú! - jegyezte meg hamiskás mosollyal Angi, aki végig figyelte a két fiatal közt lejátszódó jelenetet.
- Tényleg jól főz! - állapította meg ismét Linda, miközben jóízűen elkezdte magába tömni a rántottát.
- Én nem úgy értettem... - bökte oldalba kedvesen őt Angi. - Jaj, ha tíz évvel fiatalabb lennék..! - sóhajtozott, amin Melinda csak jót nevetett, de azután esett csak le neki igazán, mire utalt valójában a recepciós.
- Jaj, Angi! Nekem van barátom! - szögezte le még mindig mosolyogva.
- Tudom, tudom... - bólintott a nő, majd szó nélkül, de sokat sejtő vigyorral az arcán, rendezgetni kezdte az újonnan kinyomtatott papírokat. Amikor végzett velük, várakozó tekintettel Melindához fordult: - Figyelj csak, Kedves! Nagyon haragudnál rám, ha kiugranék patront venni a nyomtatóba? Nemsokára ki fog fogyni, pedig ma aztán igazán szükség lenne rá... - kérdezte, de a lány kedvesen bólintott, s azt mondta neki, menjen csak, majd ő addig tartja a frontot a pult mögött. Így aztán Angi sietve felkapta krokodilbőr táskáját, s kopogós magassarkújával elhagyta az előcsarnokot. Lindának a távollétében nem sok dolga akadt: lebonyolított néhány hívást, és fogadott egy újonnan érkezett családot. A fiatalos házaspár rengeteg csomaggal érkezett. A férfi nagyot sóhajtva pakolta le azokat az egyik kanapé mellé, míg a felesége a pulthoz sétált, hogy elintézze a bejelentkezést.
- Jó napot! Szobafoglalásunk van három személyre Vincze Imola néven - hadarta el sietve. A nagy melegben bizonyára ő is kifáradt, bár egyáltalán nem látszott rajta. Korához képest csinos nő volt: Meli negyvennek saccolta volna. Ehhez képest karcsú volt, magas, hófehér, sportos szerelésben, mintha teniszpartira készült volna. Napszemüvege a fél arcát kitakarta, napbarnított bőrén látszott, hogy sokszor látogatta a szoláriumot. Hosszú, szögegyenes szőke haja a háta közepét verdeste, de esze ágában sem volt összefognia - helyette elegáns szalmakalapot nyomott a fejére.
- Jó napot kívánok! - üdvözölte őt Melinda, miközben elkezdte kikeresni a gépen a foglalás pontos időpontját és adatait. - Azonnal nézem... Igen, meg is van. Vincze Imola, egy franciaágyas szoba, és még egy egyszemélyes, külön - olvasta le az infókat a monitorról, majd kinyomtatta a lapot. Amíg várt, hogy elkészüljön a nyomtatvány, kíváncsian megkérdezte: - Szabad tudnom, kinek lesz a külön foglalás? - érdeklődött, mert a nőn kívül csupán a férjét látta, aki egy az egyben úgy nézett ki, mint egy jóképű doki egy hollywooodi sorozatban.
- A lányomnak, itt van... - mutatott volna maga mögé, de a gyerekét sehol nem találta, így elkezdte a nevét kiáltozni: - Olívia! Olívia, gyere már ide! - Olívia pedig jött is. A szálloda kétszárnyú ajtaja kivágódott, s besétált rajta egy Melindával egykorú lány. Külsőre nagyban hasonlított anyjára: hosszú, szőke haja volt, magas, karcsú testére könnyedén simult rá nyári ruhája, kissé bronzos bőre pedig csillogott a makulátlanságtól. Az ő fején is napszemüveg volt, így a szemét nem lehetett látni. Unott képpel lépett szülője mellé, s könyökölt rá a pultra.
- Mi van már?! - kérdezte türelmetlenül, miután egy sort csámcsogott az erősen mentolos rágóján. A szag Melindát fintorgásra késztette, de nem csak ez volt az, ami ellenszenvet váltott ki belőle az új vendég iránt, hanem maga az egész lány lénye. Érezte, hogy egy tipikus elkényeztetett pláza cicával van dolga, aki ittléte alatt biztosan maradandó emlékeket fog okozni a számára.
- Mi a mai program? - Betti ásítva fordult barátnője felé, s ebben a pillanatban Ági is megjelent, mintha tudta volna, hogy éppen köztük van jelenése.
- Jó reggelt, lányok! - mosolygott rájuk kedvesen, miközben összekötötte rövid haját egy copfba. - Jó is, hogy kérdezed, drága. Rengeteg vendég jön ma a déli időszakban, úgyhogy szükségem lesz valamelyikőtökre a recepciónál, míg a másik a szobák takarításában segítene be - vázolta fel a helyzetet, mire a lányok kelletlenül felsóhajtottak. Jobban mondva csak Linda, elvégre Betti nem akarta megengedni ezt a viselkedést a munkáltatója jelenlétében.
- Stipi-stopi, recepciós pult! - emelte magasba a kezét Meli. Barátnője beleegyezően bólintott, s miután Ági adott egy puszit lányának, elindultak az egyik raktárszobába, ahol a takarítóeszközöket tárolták. Melinda közben a pulthoz sétált, és köszöntötte a már ott álló Angit.
- Szervusz, Kedves! - a nő rávillantotta ezerwattos vigyorát, és ölelésre tárta a karjait.
- Ma melléd vagyok beosztva! - viszonozta a kedvességet Linda, majd türelmesen körbenézett a papírkupacokon, melyek halmokban hevertek az asztalon. Azt ugyan nem tudta, mi alapján vannak csoportosítva, de Angelika segítőkészen elmagyarázta neki, így egy órán belül a lány már átlátta, hogy milyen iratokat hol kell keresnie, ha esetleg megérkeznek a vendégek. A számítógép használatával tisztában volt, elvégre a mai generáció szülöttje. Remekül boldogult a telefonnal is, mert jó kedve kihatott a többi emberre, akik szívesen foglaltak ezután szobát a szállodában.
- Téged ide teremtettek! - jegyezte meg nevetve Angi, aki hálás volt a lánynak a sok segítségért.
- Ugyan, csak végzem a dolgomat - legyintett szégyellősen Melinda, majd ismét beletemetkezett a munkába. Ezután csak tizenegy körül állt meg pihenni, amikor is Beni személyesen hozott ki neki egy hatalmas adag baconos tojásrántottát.
- Úristen, köszönöm szépen! Már azt hittem, kilukad a gyomrom... - hálálkodott neki a lány.
- Nem tesz semmit! - kacsintott rá a szakács. - Remélem, ízleni fog. Külön neked készítettem! - vallotta be, majd zavartan hozzátette: - Most vissza kell mennem, nagyon sokan érkeznek ebédre. Jobb, ha nem váratom meg őket! - ezzel sietve eltávozott, Meli pedig nekilátott megenni a villásreggelijét.
- Micsoda fiú! - jegyezte meg hamiskás mosollyal Angi, aki végig figyelte a két fiatal közt lejátszódó jelenetet.
- Tényleg jól főz! - állapította meg ismét Linda, miközben jóízűen elkezdte magába tömni a rántottát.
- Én nem úgy értettem... - bökte oldalba kedvesen őt Angi. - Jaj, ha tíz évvel fiatalabb lennék..! - sóhajtozott, amin Melinda csak jót nevetett, de azután esett csak le neki igazán, mire utalt valójában a recepciós.
- Jaj, Angi! Nekem van barátom! - szögezte le még mindig mosolyogva.
- Tudom, tudom... - bólintott a nő, majd szó nélkül, de sokat sejtő vigyorral az arcán, rendezgetni kezdte az újonnan kinyomtatott papírokat. Amikor végzett velük, várakozó tekintettel Melindához fordult: - Figyelj csak, Kedves! Nagyon haragudnál rám, ha kiugranék patront venni a nyomtatóba? Nemsokára ki fog fogyni, pedig ma aztán igazán szükség lenne rá... - kérdezte, de a lány kedvesen bólintott, s azt mondta neki, menjen csak, majd ő addig tartja a frontot a pult mögött. Így aztán Angi sietve felkapta krokodilbőr táskáját, s kopogós magassarkújával elhagyta az előcsarnokot. Lindának a távollétében nem sok dolga akadt: lebonyolított néhány hívást, és fogadott egy újonnan érkezett családot. A fiatalos házaspár rengeteg csomaggal érkezett. A férfi nagyot sóhajtva pakolta le azokat az egyik kanapé mellé, míg a felesége a pulthoz sétált, hogy elintézze a bejelentkezést.
- Jó napot! Szobafoglalásunk van három személyre Vincze Imola néven - hadarta el sietve. A nagy melegben bizonyára ő is kifáradt, bár egyáltalán nem látszott rajta. Korához képest csinos nő volt: Meli negyvennek saccolta volna. Ehhez képest karcsú volt, magas, hófehér, sportos szerelésben, mintha teniszpartira készült volna. Napszemüvege a fél arcát kitakarta, napbarnított bőrén látszott, hogy sokszor látogatta a szoláriumot. Hosszú, szögegyenes szőke haja a háta közepét verdeste, de esze ágában sem volt összefognia - helyette elegáns szalmakalapot nyomott a fejére.
- Jó napot kívánok! - üdvözölte őt Melinda, miközben elkezdte kikeresni a gépen a foglalás pontos időpontját és adatait. - Azonnal nézem... Igen, meg is van. Vincze Imola, egy franciaágyas szoba, és még egy egyszemélyes, külön - olvasta le az infókat a monitorról, majd kinyomtatta a lapot. Amíg várt, hogy elkészüljön a nyomtatvány, kíváncsian megkérdezte: - Szabad tudnom, kinek lesz a külön foglalás? - érdeklődött, mert a nőn kívül csupán a férjét látta, aki egy az egyben úgy nézett ki, mint egy jóképű doki egy hollywooodi sorozatban.
- A lányomnak, itt van... - mutatott volna maga mögé, de a gyerekét sehol nem találta, így elkezdte a nevét kiáltozni: - Olívia! Olívia, gyere már ide! - Olívia pedig jött is. A szálloda kétszárnyú ajtaja kivágódott, s besétált rajta egy Melindával egykorú lány. Külsőre nagyban hasonlított anyjára: hosszú, szőke haja volt, magas, karcsú testére könnyedén simult rá nyári ruhája, kissé bronzos bőre pedig csillogott a makulátlanságtól. Az ő fején is napszemüveg volt, így a szemét nem lehetett látni. Unott képpel lépett szülője mellé, s könyökölt rá a pultra.
- Mi van már?! - kérdezte türelmetlenül, miután egy sort csámcsogott az erősen mentolos rágóján. A szag Melindát fintorgásra késztette, de nem csak ez volt az, ami ellenszenvet váltott ki belőle az új vendég iránt, hanem maga az egész lány lénye. Érezte, hogy egy tipikus elkényeztetett pláza cicával van dolga, aki ittléte alatt biztosan maradandó emlékeket fog okozni a számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése