16. fejezet

 Sziasztok, Kedves Olvasók! Remélem, hogy még hősiesen kitartotok mellettünk, annak ellenére, hogy már jó pár hete nem hoztunk új részt. Ez részben azért van, mert nem érkezett komment, így nem voltunk biztosak benne, hogy még érdekel titeket a történet. De most újabb résszel jelentkezem, ami így az első sulis hét után remélem, hogy feldob titeket. Jó olvasást!

U.i.: Egy-két hozzászólással megnyugtathatnátok minket! ;)

Visszakormányozták magukat a stéghez, ahol a többi vízibicikli is állt. Imi kiszállt, majd udvariasan a kezét nyújtotta, hogy Bettit is kisegítse.

- Sajnálom, hogy pont ma lettem beosztva - mondta lefelé görbülő ajkakkal a fiú -, de esetleg jövő hét vasárnap megismételhetnénk. Akkor úgyis egész nap szabad vagyok. Meg persze esténként is beszélhetnénk- vetette fel reménykedve.

- Az nagyszerű lenne. - Betti úgy vigyorgott, mint a vadalma, és még akkor sem hagyta abba, miután elköszöntek egymástól. Pár percig még ábrándozva álldogált a parton, majd észbe kapva rohanni kezdett, hogy megkeresse barátnőjét, és elújságolja neki a fejleményeket.

 Először az ebédlőben nézett körül, majd a szobákat célozta meg. Végül már nem tudta elképzelni, hogy hol lehet a lány, ezért úgy döntött, hogy megkérdezi Benit, hátha ő tud róla valamit. Visszasétált hát az ebédlőbe, azon keresztül pedig a konyhába, ahol a fiú éppen az ebédet készítette.

- Szia. Nem láttad Melit? - kérdezte.

- Á, szia. Még reggel lejött, és téged keresett - válaszolta Beni, miközben egy konyharuhával a kezében ellenőrizte az éppen sülő lasagne állapotát. - Egyébként hol voltál egész délelőtt, már ha nem magánügy?

- Imivel elmentünk vízibiciklizni - mondta Betti kissé elpirulva. Ez Beninek is feltűnt, de nem szólt semmit. - Kedves srác. Na, megyek, megkeresem azt a lányt. Szia - intett, aztán el is tűnt a kétszárnyú lengőajtó mögött.

 Mivel elég jó idő volt, úgy döntött, hogy a parton folytatja Melinda keresését, de amint a teraszra ért, és szétnézett, meg is pillantotta a bárban magányosan ücsörgő barátnőjét.

- Meli, szia. Hogyhogy itt vagy? - ült le a szemközti székre.

- Szia. - A lány meglepetten pillantott fel. - Inkább az a kérdés, hogy te hol voltál?

- Hát, ha éppenséggel nincs más dolgod, akkor elmesélhetem - fogott bele izgatottan a mondandójába.

- Délután Márkkal elmegyünk sétálni, de egy rövid sztori talán még belefér. - Barátnője szavaiból Linda azonnal levonta a következtetést, mi szerint izgalmas beszélgetésnek néznek elébe, úgyhogy érdeklődve fürkészte Betti arcát.

- Remek. Hát, kérlek szépen, az úgy volt, hogy az éjszakai fürdőzés utáni másnap, amikor éppen szünetünk volt, Imi megkeresett, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem a vasárnapi szünnapon valami programhoz. Mivel eredetileg azt terveztem, hogy veletek töltöm ezt az időt, először hárítottam a dolgot, de aztán jobban belegondoltam, hogy tulajdonképpen meg lehet osztani a napot. Egyébként is mondta, hogy ő esti műszakba be lett osztva, így legfeljebb a délelőtt jöhet szóba, úgyhogy végül beleegyeztem. Először úgy volt, hogy csak sétálgatunk a parton, legfeljebb bemegyünk a városba, de aztán pont a biciklik mellett mentünk el, és hát... kibéreltük az egyiket. Egész délelőtt kint voltunk a tavon, és beszélgettünk. Olyan jó fej srác. És aranyos - áradozott behunyt szemmel.

 Melinda érdeklődve hallgatta, sebesen cikáztak a gondolatai, és a beszámoló végére már koránt sem volt olyan lelkes, mint az elején. Rosszallóan összevonta szemöldökét, úgy szuggerálta olvadozó barátnőjét. Közben pedig azon töprengett, hogy hogyan sikerülhetett ennyire félre a terve. Hamarosan Bettinek is feltűnt a nagy csend, és felpillantott.

- Miért nézel ilyen furán? - kérdezte értetlenül.

- Ömm, nem egészen erre számítottam. Egy kicsit megleptél - ferdített. Nem akart emiatt összeveszni Bettivel, így inkább mosolyt erőltetett az arcára. - Örülök, hogy jól szórakoztál. Viszont nekem most mennem kell. Márk már biztosan vár.

- Menj csak. De azért este még beszéljünk.

- Rendben. Szia.

 Miután elköszöntek egymástól, Betti megkereste Benit, hogy vele is beszélgessen kicsit, amíg szünete van, Meli pedig felbaktatott a szobájába, miközben folyamatosan kattogtak agyának fogaskerekei. - Az Imi-Olívia párosról le kell tennie. Azzal, hogy Betti belekerült a képbe, ez a hajó végleg elúszni látszott, így sürgősen másik tervre van szükség. - De egyelőre semmi épkézláb ötlet nem jutott eszébe.

*

A következő hét napjai csigalassúsággal teltek. A rengeteg vendég késő estig nyúló, monoton munkára ítélt mindenkit. A lányokat, Imit, Márkot, de legjobban Benit viselte meg ez a tumultus, aki naphosszat a tűzhely mellett ácsorgott, és finomabbnál finomabb ételeket varázsolt az éhes szájú nyaralók elé. Az egész napos álló munka nagyon lefárasztotta, így az estéket nem tudta barátaival tölteni. Egy idő után ez azt eredményezte, hogy Betti egyre több időt töltött Imi társaságában.

 Márknak is nagyon sok dolga volt. Mindig az újabb és újabb vendégsereget kellett programokkal lekötnie, és szórakoztatnia. Reggelenként pedig Meli legnagyobb bosszúságára Olívia társaságában edzett. A lány gyakran hosszú időre teljesen magára maradt, így egyre többet fordult a naplóhoz, hátha abban valami vigasztalót olvashat.

 Balszerencséjére azonban Bánfalvy Amélia története egyre döcögősebben kezdett alakulni. Lia szintén magányossá vált, miután legszeretettebb bizalmasától kellett megválnia.

"1912. április 30.

Még nem telt el két hét azóta, hogy anyám felfedte szándékait a Gaál családdal kapcsolatban, ám ma kora reggel újabb kellemetlen ténnyel kellett szembenéznem. Anyám úgy gondolja, hogy olyan társalkodónőre volna szükségem, aki körültekintő, és szigor dolgában is épp megfelelő. Így ma bejelentette, hogy egy olyan hölgyet bocsát rendelkezésemre, aki ez idáig nála szolgált, ám életének fénykorában a bécsi udvarban is igen sokszor megfordult.

 Eleinte nem különösebben foglalkoztatott az ügy. Nem nyugtalanított, hogy ezentúl eggyel több szolgáló lesi minden lépésemet. Már megtanultam, hogy okosabb úgy viselkednem, ahogy anyám szerint illendő, mivel így könnyebben elnyerhetem a bizalmát. Azonban mielőtt elbúcsúzott volna, elejtett egy mondatot, amelyre felfigyeltem.

- Már kora délután átküldöm hozzád, miután búcsút vettünk Annától - mondta félig kihajolva a kocsiból.

- Minden tisztelettel, Anyám. Mi okból kellene Annától elbúcsúznunk? - kérdeztem.

- Azért, Leányom, mert Anna ma elutazik. Ugyanis a holnapi napon házasságot köt egy rangban hozzá illő férfiúval.

- Hogy mondja, Anyám? - Minden bizonnyal olyannyira sápadttá váltam néhány pillanat alatt, mint a Hold. - Én nekem erről nem volt tudomásom.

- Nem a te dolgod. Mindent elintéztem, ami szükséges, csupán az utazás van hátra - válaszolta, majd megütögette a kocsi oldalát, jelezve ezzel az inasnak, hogy indulhat. - Ebéd után viszontlátjuk egymást.

- Kezét csókolom, Anyám. - Illedelmesen elköszöntem, majd megvártam, hogy a hintó eltűnjön az országútra két oldalról reá hajló fák lombkoronája mögött.

 Ezt követően sebes léptekkel szeltem át a hatalmas ház tágas szobáit, Annát keresve. A háznak minden egyes helyiségét bejártam, de sehol nem találtam. Végül a pajtában leltem meg, amint éppen a kedvenc lovamat etette almával. Mikor észrevett, szomorúan rám emelte tekintetét.

- Hát Ön is itt hagy  engem, kedves Anna? - kérdeztem fájó szívvel. Kétség sem fér hozzá, igen megszerettem az együtt töltött idő alatt ezt a lányt. Vele bármit megoszthattam, támaszom volt, s tanácsadóm, együtt örült velem a boldogságomnak.

 Ekkorra már világossá vált előtte anyám valódi szándéka. Minden bizonnyal felfigyelt rá, hogy időm nagy részét Annával töltöm, emiatt sürgősen cselekednie kellett. A terve pedig tökéletes. Ha Anna férjhez megy, nem maradhat tovább a szolgálatomban, helyette mellém helyeztet egy olyan asszonyt, aki anyám saját képmására formál engem.

 Most itt ülök a szobámban, magányosan, és csak barátném utolsó szavai visszhangzanak a fejemben, amelyekkel végső búcsút vesz az ő úrnőjétől, szomorkás mosolya lebeg szemeim előtt, amint utolszor hajt fejet előttem. Még egy tétova könnycseppet is látni véltem orcáján. Az utolsó emlékképem, hogy ismét a távolodó kocsit figyelem. Elment. Végleg."

Az elmúlt napok eseményei, ez az érzelmekkel teli írásmód, a drámai fordulatok Amélia életében, ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy Linda a könnyeit törölgetve csukta be a könyvecskét. Teljesen át tudta érezni Lia helyzetét, hiszen az utóbbi napokban ő maga is igen magányos volt. Bettivel alig találkozott, és ha egy kis időt együtt is töltöttek, a lány egyfolytában Imiről áradozott, és többször is részletesen elmesélte legutóbbi találkozásukat. Ilyenkor Linda behunyt szemmel elszámolt tízig, és türelmesen végighallgatta.

 Szerencsére már szombat este volt, ami azt jelentette, hogy másnap szabadnapjuk van. Persze Beninek mint mindig, ezúttal is ebédet kellett főznie, ám valamilyen oknál fogva estére őt is felmentették Ágnesék a munka alól. Linda nem sokat agyalt ezen, inkább az foglalkoztatta, hogy milyen programot csinálhatna Márkkal és a szüleivel a születésnapján. Ugyanis két nap múlva, július 20-án ünnepli a huszadik születésnapját.

 Ilyenkor szüleivel - a hozzá legközelebbi vasárnapon - mindig kitaláltak valami klassz programot. Ezúttal azonban csak annyit tudott, hogy Betti nem tart velük, mivel Imivel találkozik. El is határozta hát, hogy megkeresi Andrást, és kifaggatja kicsit. Őt mindig is könnyebben rá tudta venni arra, hogy színt valljon.
 Először a biztonság kedvéért szülei szobáját látogatta meg, de ahogy azt előre sejtette, üresen találta. Így folytatta útját, és az egész szállodát keresztül-kasul bejárta. Végül csak édesanyjával találkozott, aki kérdésére azt felelte, hogy András bement a városba, azért nem találta sehol.
- Egyébként miért keresed? - kérdezte kíváncsian a lányától.
- Á, semmiség. - Linda megpróbálta elterelni a témát, nehogy lebukjon, ám Ági az évek során már megtanult olvasni lánya tekintetéből és mozdulataiból. Most is sejtette, hogy "rosszban sántikál", így nem hagyta annyiban a dolgot.
- Na, hadd halljam csak - nézett pajkosan Lindára, aki sóhajtva beletörődött helyzetébe.
- Na jó, bevallom, hogy rajta keresztül akartam kémkedni a holnapi programok után.
- Holnap? Miért, mi lesz holnap. - Ági összeráncolt szemöldökkel vizslatta.
- Ömm...mondjuk születésnapom?
- De hát, az csak hétfőn lesz.
- Hivatalosan igen, de minden évben a hozzá legközelebbi vasárnap ünneplünk. Nem rémlik? - kérdezte csalódottan a lány.
- Jaj szívem, ne haragudj! Ezek szerint elfelejtettem szólni, hogy most nem tudunk vasárnap ünnepelni, mert apádnak és nekem üzleti ügyeket kell intéznünk, és késő estig nem is leszünk a szállodában. - Szomorúan, kissé bűnbánóan nézett a lányára.
- Nagyszerű - sóhajtott lemondóan Meli, majd egy legyintés kíséretében elfordult, és elsétált a szobája felé. Áginak kicsit lelkiismeret furdalása volt, de aztán arra gondolt, milyen jól fogja érezni magát Meli holnap, ha csak a barátaival töltheti ezt a fontos napot.
 Korábban nem igen voltak barátai, így szülinapi zsúrokat sem szerveztek neki soha. Éppen ezért örült annak a felvetésnek, amit Beni tett, mi szerint másnap estére szervez neki egy kis buli féleséget. Ági ezért döntött úgy Andrással közösen, hogy elpárolognak a színről, hadd bulizzák ki magukat a fiatalok.
 Melinda ellenben teljesen kétségbe esett. Ez után a beszélgetés után végképp úgy érezte, hogy senki nem foglalkozik vele. Ettől a gondolattól sírhatnékja támadt, és hirtelen felindulásból papírt, és tollat ragadott hogy kiöntse a szívét.

"2012. július 19.

Életemben először írok naplót. Régebben mindig megelégedtem azzal, ha elvonulhattam egy csendesebb helyre, ahol hosszabb ideig egyedül voltam, és gondolkodtam az élet nagy kérdéseiről, és a problémáimról. 
 Ezen a nyáron ez megváltozott. Lia példáján felbátorodva rájöttem, hogy a problémákat talán egyszerűbb lehet feldolgozni, ha leírom. Mert akkor úgy érzem, mintha valakinek elmondtam volna.
 Tulajdonképpen erre való a legjobb barátnő. Legalábbis eddigi tapasztalataim szerint. Most azonban rá nem számíthatok. Ez az, ami annyira bánt. Amióta megismerkedett Imivel, másról sem lehet róla beszélni, csak a fiúról, meg Betti érzéseiről. Nem vethetem a szemére, hiszen megérdemel egy kis boldogságot, de valahogy mégsem tudok felhőtlenül örülni nekik. Minden bizonnyal azért, mert még ha akaratán kívül is, de keresztül húzta a számításaimat, ráadásul úgy érzem, mintha kicsit elhanyagolna.
 A másik Márk, a barátom. Mostanában valahogy nem tudunk elég időt tölteni egymással. Nem érzem úgy, hogy ez az én hibám. Az igaz, hogy sokat olvasom Lia naplóját, de az utóbbi időben főként azért szoktam rá, mert  a kutya sem foglalkozott velem. Márknak fel sem tűnik,  milyen rosszul esik nekem, hogy több időt tölt Olíviával, mint velem. Egész héten, minden egyes nap együtt mentek reggel edzeni, és gyakran Márk munkaköri leírásának megfelelően az egész napot együtt töltötték. Tudom, hogy erről nem ő tehet, de akkor is bánt a dolog.
 Próbálom pozitívabban látni a dolgokat, de sajnos mostanában még Beninek sincs ideje arra, hogy feldobja a kedvemet.
 Néhány perccel ezelőtt pedig teljes depresszióba estem. Kiderült ugyanis, hogy a szülinapomon semmi különleges nem fog történni. A szüleim itt sem lesznek, Betti Imivel lesz, Beni csak estére kap szabadidőt, Márk meg ki tudja mivel fogja tölteni az időt.
Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, és még azt sem tudom, hogy kivel beszélhetnék, kitől kérhetnék tanácsot..."

*

Másnap reggel, ahogy azt Melinda előre sejtette, ugyanúgy viselkedett mindenki, mint a héten minden nap. A lány változatlanul egyedül érezte magát, magányosan bolyongott mindenfelé, nem tudott magával, mit kezdeni. Miután felkelt, és felöltözött, komótosan megreggelizett, aztán más dolga nem lévén, elindult egy hosszú sétára, végig a parton. Csupán a napszemüvegét tette fel a fejére. Még a telefonját sem vitte magával, gondolta, úgysem hiányozna senkinek.

 Egész délelőtt a homokot taposta, csak ebédelni ment vissza. Utána azonban megint eltűnt a világ szeme elől. Bezárkózott szülei szobájába, hogy biztos senki ne találjon rá, majd egy darabig olvasgatta Lia naplóját, aztán csak feküdt az ágyon, és meredt maga elé.

 Már fél nyolc fele járt az idő, mikor valaki kopogott. Meli el nem tudta képzelni, hogy ki lehet az, ám hamarosan megkapta a választ kimondatlan kérdésére. Beni lépett be a szobába, csendesen becsukva maga mögött az ajtót.

- Szia, Meli. Hol voltál egész nap? - kérdezte bizonytalanul.

- Számít az? Úgysem hiányoztam senkinek - felelte a lány mogorván. Beni összeráncolt szemöldökkel közelebb lépett az ágyhoz, és leült rá.

- Mi a baj? - Érezte, hogy most komolyan problémája van a lánynak, és szeretett volna segíteni neki.

- Hagyjuk, nem érdekes - legyintett Meli. Átfordult az oldalára, hogy háttal legyen a fiúnak.

- Kérlek, mondd el! - győzködte a srác. Meli sóhajtva felült, és felé fordult. Szomorúan a szemébe nézett, aztán kiöntötte neki a szívét. Beni megértően hallgatta, és próbálta éreztetni, hogy ő mellette áll.

- Hozzám bármikor fordulhatsz, ezt tudod, ugye? - nézett mélyen a lány szemébe.

- Tudom, és köszönöm - mosolygott rá hálásan -, csak olyan elfoglalt voltál egész héten, nem akartalak még a saját problémáimmal is terhelni.

- Dehogy terhelsz te! Olyannyira nem, hogy most velem kell jönnöd. - Felállt, kinyújtotta a kezét, hogy Lindát is felhúzza, de  rögtön el is engedte, amint a lány stabilan állt mellette. Együtt indultak el, méghozzá Meli szobája felé. A lány értetlenkedve ugyan, de követte a fiút a szobába. Pillantása rögtön az ágyra tévedt, ahol egy csodaszép, halvány rózsaszín koktélruha hevert, egy hozzá színben illő, magas sarkú szandállal. Kérdő tekintettel fordult Beni felé, aki csak megvonta a vállát.

- A szüleid vették ma neked, születésnapi ajándékként. Azt szerették volna, ha ebben bulizol a barátaiddal. Sajnos azonban nem számoltak azzal, hogy Betti...hogy is mondjam, már talált magának programot. De sebaj, akár ketten is, de ma este ünnepelni fogunk. - Az utolsó mondatot már vidáman mondta, és még kacsintott is. - Öltözz át, odakint megvárlak.

 Meli nagyjából tizenöt perc alatt el is készült, gyorsan ellenőrizte magát a tükörben, majd kilépett az ajtón. Beni a szemközti falnak dőlve ült, és gondolkodott, de amint meghallotta, hogy nyílik az ajtó, felpattant.

- Nagyszerűen nézel ki - bókolt azonnal. - Igazán jól áll ez a szín.

- Köszönöm. - Linda mosolyogva bólintott.

- Akkor? Mehetünk?

- Természetesen.

 A hátsó ajtón mentek ki, ám Meli várakozása ellenére Beni nem a bárba vezette, hanem az ellenkező irányba. A part mentén sétáltak egy darabig, és amikor megálltak, egy égősorokkal és gyertyákkal kivilágított pavilon állt előttük.

- Istenem, ez gyönyörű. - Melindának még a lélegzete is elállt. - Ezt egyedül csináltad? És még torta is van? - Egyre boldogabb lett, és egyre szebbnek találta ezt a kis helyet.

- Igen. Délutánra kértem a szüleidtől egy kis szabadidőt, hogy minden kész legyen. Na gyere, a vacsora tálalva van.

 Miközben ettek, folyamatosan beszélgettek, és még nevettek is egyszer-kétszer. Miután befejezték, Beni felállt, majd ismét  kezét nyújtotta. 

-Táncolnál velem? - hangja gyengéd volt, amitől Linda úgy érezte, hogy igenis van még olyan ember, akinek számít. Bár a kedve már így is sokkal jobb volt, már azt is értette, hogy szülei miért tűntek el olyan hirtelen.

- Örömmel - válaszolta. Kezét Beni tenyerébe csúsztatta, és hagyta, hogy a fiú felsegítse őt, majd a derekát átfogva vezetni kezdje. Először egy keringőt táncoltak el, majd átváltottak egy lassúbb tempóra. Összességében Melinda nagyszerűen érezte magát, és kissé el is felejtkezett a gondjairól.

- Köszönöm ezt a csodás estét, és a tortát. Megkockáztatom, hogy ez volt életem egyik legszebb szülinapja - nézett meghatottan Beni szemébe.

- Boldog születésnapot, Meli - válaszolta erre a srác, majd odahajolt hozzá, és adott egy puszit az arcára.

- Hé! Te meg mit művelsz a barátnőmmel? - kérdezte felháborodva Márk, aki abban a pillanatban ért oda, így éppen szemtanúja volt annak, hogy Beni megcsókolja Melindát.