A Nap már magasan járt, a peronon épp csak pár ember lézengett. A napsütés meleg, és szikrázó fénybe vonta az elszórt hulladékkal körülvett szemeteseket. Melinda ezek között szlalomozva sietett az állomáson álló szerelvény felé, maga után húzva jókora bőröndjét.
A nyár kezdetével ő is összecsomagolt, hogy elhagyja a fővárost, és Keszthelyre utazzon kikapcsolódni. Bár azt meg kell hagyni, hogy alapvetően a szülei szállodájába készült, hogy ott besegítsen a munkába -mivel azt a nyári szezonban mindig rengeteg vendég lepi el-, mégis örömmel töltötte el a gondolat, hogy két és fél hónapra elhagyhatja a pesti nyüzsgést, az egyetem komor épületét, és a Balaton mellett töltheti a szabadidejét.
Még az a tény sem aggasztotta, hogy itt kell hagynia Márkot, az egyetemi Sportklub jóképű elnökét, mivel nagyon jól tudta, hogy barátja két hét múlva csatlakozik hozzá. Erre a gondolatra el is mosolyodott, de aztán gyorsan abbahagyta, nehogy az a néhány ember, aki a peronon álldogált, megbámulja.
Márk szintén Melinda szüleinél, Bajor András, és felesége, Ágnes keszthelyi szállodájában tervezett egy kis plusz keresethez jutni. Ez pedig azzal a nagyszerű lehetőséggel kecsegtetett, hogy a változatosság kedvéért, majdnem az egész szünetet együtt tölthetik a szerelmesek. Most is csak azért nem tudott a lánnyal együtt jönni, mivel az edzések június végéig tartanak, és még csapatmegbeszélésekre is járnia kell. Ám az utána következő két hónap alatt lesz alkalmuk pótolni az elmulasztott időt.
Melindának egyébként nem voltak barátai, ezért is szeretett szünetekben vidékre utazni, ahol egyedül is nagyszerűen érezte magát. Rengeteg dolgot tudott csinálni. Ha éppen úgy adódott kedve, akár egy buliba is elmehetett. Bár erre nem sokszor került sor. Most viszont, hogy barátja is ott lesz, biztosra vette, hogy nem fog unatkozni.
Éppen ilyesmiken járt az esze, amikor éles füttyszó hasított a levegőbe, így gyorsan felszállt a vonatra, és keresett magának egy helyet az árnyékos oldalon. Miután eligazgatta poggyászát a csomagtartón, kényelmesen elhelyezkedett, majd behunyta a szemét, hogy ábrándozással, és esetleg némi alvással töltse el az elkövetkezendő néhány órát. Eközben a szerelvény lassan megindult, kigurult az állomásról, majd elrobogott, hátrahagyva a túlcsordult szemeteseket.
Dél is elmúlt, mire a vonat végre befutott a keszthelyi állomásra. Melinda a többi nyaralóval együtt leszállt, és elindult a nagy tömeget kerülgetve a szálloda felé. Csupán néhány perces sétáról volt szó, ám eközben rengeteg dolgot megfigyelhetett. A nyaralóikba igyekvő kis családokat, sikongató gyerekekkel, akik alig várták, hogy végre belevethessék magukat a hűvös vízbe, ezen a forró nyári napon. Voltak ott mindenre elszánt, bulizni vágyó fiatalok is kisebb-nagyobb csoportokba verődve, akik hangos nevetés közepette tervezgették az előttük álló napokat. Úgy összességében az egész tömegnek vidám, tipikus nyári hangulata volt, és Melinda éppen ezt szerette a legjobban.
A nyár kezdetével ő is összecsomagolt, hogy elhagyja a fővárost, és Keszthelyre utazzon kikapcsolódni. Bár azt meg kell hagyni, hogy alapvetően a szülei szállodájába készült, hogy ott besegítsen a munkába -mivel azt a nyári szezonban mindig rengeteg vendég lepi el-, mégis örömmel töltötte el a gondolat, hogy két és fél hónapra elhagyhatja a pesti nyüzsgést, az egyetem komor épületét, és a Balaton mellett töltheti a szabadidejét.
Még az a tény sem aggasztotta, hogy itt kell hagynia Márkot, az egyetemi Sportklub jóképű elnökét, mivel nagyon jól tudta, hogy barátja két hét múlva csatlakozik hozzá. Erre a gondolatra el is mosolyodott, de aztán gyorsan abbahagyta, nehogy az a néhány ember, aki a peronon álldogált, megbámulja.
Márk szintén Melinda szüleinél, Bajor András, és felesége, Ágnes keszthelyi szállodájában tervezett egy kis plusz keresethez jutni. Ez pedig azzal a nagyszerű lehetőséggel kecsegtetett, hogy a változatosság kedvéért, majdnem az egész szünetet együtt tölthetik a szerelmesek. Most is csak azért nem tudott a lánnyal együtt jönni, mivel az edzések június végéig tartanak, és még csapatmegbeszélésekre is járnia kell. Ám az utána következő két hónap alatt lesz alkalmuk pótolni az elmulasztott időt.
Melindának egyébként nem voltak barátai, ezért is szeretett szünetekben vidékre utazni, ahol egyedül is nagyszerűen érezte magát. Rengeteg dolgot tudott csinálni. Ha éppen úgy adódott kedve, akár egy buliba is elmehetett. Bár erre nem sokszor került sor. Most viszont, hogy barátja is ott lesz, biztosra vette, hogy nem fog unatkozni.
Éppen ilyesmiken járt az esze, amikor éles füttyszó hasított a levegőbe, így gyorsan felszállt a vonatra, és keresett magának egy helyet az árnyékos oldalon. Miután eligazgatta poggyászát a csomagtartón, kényelmesen elhelyezkedett, majd behunyta a szemét, hogy ábrándozással, és esetleg némi alvással töltse el az elkövetkezendő néhány órát. Eközben a szerelvény lassan megindult, kigurult az állomásról, majd elrobogott, hátrahagyva a túlcsordult szemeteseket.
*
A tájról is üvöltött, hogy tombol a nyár; a dús lombkoronájú fákon madarak tömkelege ücsörgött, és olyan hangosan énekeltek, mintha túl akarták volna harsogni a nyüzsgő tömeget. Mindenfelé színpompás virágok nyíltak, melyeket a kisebb gyerekek előszeretettel tépkedtek le egészen addig, amíg szüleik rájuk nem szóltak. Akkor azonban más elfoglaltságot keresve berohantak az árnyékba, és fára másztak, vagy csak próbálták megtalálni az ágak között megbúvó megannyi csicsergőt.
A szállodák és éttermek körül is zajlott az élet. Mindenfelé pincérek sürgölődtek, hogy a vonatúton kifáradt, éhes vendégeket minél előbb kiszolgálhassák. Sofőrök és szobalányok hordták be a poggyászokat, és igazították el a látogatókat. Egyik ember vidámsága sorban ragadt rá a többire, így minden szembejövő felszabadult, és mosolygós volt. Ez a hangulat Melindát is elérte, így fel sem tűnt neki az idő múlása, csak akkor, amikor megérkezett a szálloda elé.
Szeretetteljesen végignézett a csinos épületen, majd csomagjaival együtt belépett az ajtón. Egy jókora hallba érkezett, ahol fotelek és kanapék álltak. Innen nyílt az ebédlő és egy kis folyosó, ahol a földszinti szobák helyezkedtek el, valamint fölfelé és lefelé egy-egy lépcsősor vezetett. A lépcső mellett egy kis büfé foglalt helyet, a bejárattal szemben pedig a recepciós pult állt. Mögötte ücsörgött Angi, aki amint észrevette Melindát, elmosolyodott, és integetni kezdett.
- Melinda, örülök, hogy végre itt vagy - szólt, amint a lány odaért a pulthoz. - Szuperül nézel ki, te nőttél.
- Ugyan már, Angi. Pont akkora vagyok, mint eddig. - Melinda mosolyogva próbálta leplezni értetlenségét afelett, hogy ha valakivel hosszú idő után találkozik, az miért mondja egyből, hogy nőtt. Ám ahelyett, hogy ezt a kérdést felvetette volna, inkább megölelte Angit. - Te is jól nézel ki, mint mindig.
- Köszi - Angi elvigyorodott, majd csevegni kezdett. - Egyébként Misi itt hagyott minket - jegyezte meg félvállról.
- Hogyhogy itt hagyott? - kérdezte megrökönyödve Melinda.
- Elköltözött a családjával, úgyhogy egy fiatalabb szakácsot vettek fel helyette a szüleid.
- Mégis mit jelent az, hogy fiatalabbat? - Melinda elég nehezen tudta megemészteni a hírt, mi szerint a szálloda kiváló szakácsa, akivel mindig is jóban volt, egyszerűen felmondott, és elköltözött.
- Hát, huszonéves a srác, és elég jóképű - folytatta kacsintva Angi, akinek a jelek szerint nem tűnt fel a lány hangulatváltozása.
- Nagyszerű! - reagált egy cseppnyi lelkesedés nélkül, ami ezúttal Anginak is szemet szúrt.
- Nem is örülsz neki? Mondom, hogy helyes a srác.
- Csak arról van szó, hogy bírtam Misit, mindig olyan kedves volt. És nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen fiatal fiú a megfelelő a munkára. Szerintem egy tapasztaltabb emberrel sokkal jobban járnánk. Egyébként pedig tudod, hogy van barátom - jegyezte meg méltatlankodva.
- Ugyan már! - Angi egy legyintéssel jelezte, hogy nem tartja elég nyomós érvnek, amit Melinda mondott. - Egyébként is, külföldön tanult.
A csevegést Ági egyre erősödő hangja szakította félbe, ahogy utasításokat adott a személyzet néhány tagjának. Ám amint észrevette lányát, egyből félbehagyta a munkát és odasietett.
- Szia, Szívem. Csak hogy megérkeztél! Jól utaztál? - kérdezte, miközben szorosan megölelte. Meli viszonozta az ölelést, majd így felelt:
- Igen, egész kényelmes volt. Egy teljes kettes ülést elfoglalhattam - vigyorgott.
- Örülök neki. Remélem, nem vagy nagyon fáradt, mert délután szükségem lenne egy kis segítségre.
- Akkor gyorsan kipihenem magamat - bólintott a lány.
- Jól van, ebédnél találkozunk. Sajnos nekem vissza kell mennem dolgozni, egy perc nyugtunk sincs ebben a szezonban. Később apádat is beküldöm hozzád - válaszolta Ági, és már tovább is sietett, hogy újabb utasításokat osszon ki.
- Na jó, akkor megkeresem a szobámat - mondta egy lemondó sóhaj kíséretében Melinda. - Ide adnád a kulcsot?
- Parancsolj! - Azzal Angi átnyújtotta a kilences szoba kulcsát, majd búcsúzóul mégegyszer megölelte a lányt.
Melinda bőröndjével a kezében elindult megkeresni a szobáját. Nem a lépcső felé indult, ugyanis a személyzeti szobák a kis folyosóról nyíltak. Amint a kilences szoba elé ért, teketóriázás nélkül benyitott. Egy gyors terepszemle után lepakolta a cuccát, és végigdőlt az ágyon. Kissé elfáradt a hosszú vonatút alatt, ezért úgy döntött, hogy majd később pakol ki. Lehunyta a szemét, és kényelmesen elhelyezkedett, nem sokkal később pedig elszundított.
A szállodák és éttermek körül is zajlott az élet. Mindenfelé pincérek sürgölődtek, hogy a vonatúton kifáradt, éhes vendégeket minél előbb kiszolgálhassák. Sofőrök és szobalányok hordták be a poggyászokat, és igazították el a látogatókat. Egyik ember vidámsága sorban ragadt rá a többire, így minden szembejövő felszabadult, és mosolygós volt. Ez a hangulat Melindát is elérte, így fel sem tűnt neki az idő múlása, csak akkor, amikor megérkezett a szálloda elé.
Szeretetteljesen végignézett a csinos épületen, majd csomagjaival együtt belépett az ajtón. Egy jókora hallba érkezett, ahol fotelek és kanapék álltak. Innen nyílt az ebédlő és egy kis folyosó, ahol a földszinti szobák helyezkedtek el, valamint fölfelé és lefelé egy-egy lépcsősor vezetett. A lépcső mellett egy kis büfé foglalt helyet, a bejárattal szemben pedig a recepciós pult állt. Mögötte ücsörgött Angi, aki amint észrevette Melindát, elmosolyodott, és integetni kezdett.
- Melinda, örülök, hogy végre itt vagy - szólt, amint a lány odaért a pulthoz. - Szuperül nézel ki, te nőttél.
- Ugyan már, Angi. Pont akkora vagyok, mint eddig. - Melinda mosolyogva próbálta leplezni értetlenségét afelett, hogy ha valakivel hosszú idő után találkozik, az miért mondja egyből, hogy nőtt. Ám ahelyett, hogy ezt a kérdést felvetette volna, inkább megölelte Angit. - Te is jól nézel ki, mint mindig.
- Köszi - Angi elvigyorodott, majd csevegni kezdett. - Egyébként Misi itt hagyott minket - jegyezte meg félvállról.
- Hogyhogy itt hagyott? - kérdezte megrökönyödve Melinda.
- Elköltözött a családjával, úgyhogy egy fiatalabb szakácsot vettek fel helyette a szüleid.
- Mégis mit jelent az, hogy fiatalabbat? - Melinda elég nehezen tudta megemészteni a hírt, mi szerint a szálloda kiváló szakácsa, akivel mindig is jóban volt, egyszerűen felmondott, és elköltözött.
- Hát, huszonéves a srác, és elég jóképű - folytatta kacsintva Angi, akinek a jelek szerint nem tűnt fel a lány hangulatváltozása.
- Nagyszerű! - reagált egy cseppnyi lelkesedés nélkül, ami ezúttal Anginak is szemet szúrt.
- Nem is örülsz neki? Mondom, hogy helyes a srác.
- Csak arról van szó, hogy bírtam Misit, mindig olyan kedves volt. És nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen fiatal fiú a megfelelő a munkára. Szerintem egy tapasztaltabb emberrel sokkal jobban járnánk. Egyébként pedig tudod, hogy van barátom - jegyezte meg méltatlankodva.
- Ugyan már! - Angi egy legyintéssel jelezte, hogy nem tartja elég nyomós érvnek, amit Melinda mondott. - Egyébként is, külföldön tanult.
A csevegést Ági egyre erősödő hangja szakította félbe, ahogy utasításokat adott a személyzet néhány tagjának. Ám amint észrevette lányát, egyből félbehagyta a munkát és odasietett.
- Szia, Szívem. Csak hogy megérkeztél! Jól utaztál? - kérdezte, miközben szorosan megölelte. Meli viszonozta az ölelést, majd így felelt:
- Igen, egész kényelmes volt. Egy teljes kettes ülést elfoglalhattam - vigyorgott.
- Örülök neki. Remélem, nem vagy nagyon fáradt, mert délután szükségem lenne egy kis segítségre.
- Akkor gyorsan kipihenem magamat - bólintott a lány.
- Jól van, ebédnél találkozunk. Sajnos nekem vissza kell mennem dolgozni, egy perc nyugtunk sincs ebben a szezonban. Később apádat is beküldöm hozzád - válaszolta Ági, és már tovább is sietett, hogy újabb utasításokat osszon ki.
- Na jó, akkor megkeresem a szobámat - mondta egy lemondó sóhaj kíséretében Melinda. - Ide adnád a kulcsot?
- Parancsolj! - Azzal Angi átnyújtotta a kilences szoba kulcsát, majd búcsúzóul mégegyszer megölelte a lányt.
Melinda bőröndjével a kezében elindult megkeresni a szobáját. Nem a lépcső felé indult, ugyanis a személyzeti szobák a kis folyosóról nyíltak. Amint a kilences szoba elé ért, teketóriázás nélkül benyitott. Egy gyors terepszemle után lepakolta a cuccát, és végigdőlt az ágyon. Kissé elfáradt a hosszú vonatút alatt, ezért úgy döntött, hogy majd később pakol ki. Lehunyta a szemét, és kényelmesen elhelyezkedett, nem sokkal később pedig elszundított.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése